Verseim Áginak...

Egy szerelem kezdetének története...

 

A Végtelen vers

Hiányodat próbálom könnyeimmel engesztelni,

Miközben egy csodás képeden merek így szemedbe nézni.

A csodás régi szép emlékek előtörnek bennem,

Mikor a Papp-KER-ben együtt dolgoztunk mi ketten.

 

Könnyeimmel küszködök mert hiányzol nagyon,

Ragyogó szép szemed azóta is vissza siratom.

Rengeteg csodaszép emlék mely szívünkben él,

Akkor mint két jó barát meg se gondoltuk még.

 

Októberben még csak régi jó barátokként találkoztunk,

Akkor még a máról nem is álmodtunk.

Hisz lehetetlennek tűnt akkor mindez,

Mert még nem gondoltál arra, mennyivel szebb így minden.

 

Aztán elutaztál a messzeségbe,

Míg itthon vártalak reménységgel.

Reménykedtem hogy egyszer visszatérsz,

A talán egyszer karjaimban is tarthatlak én.

 

Ez akkor nekem nem volt más csak kósza álom,

Hogy egyszer te leszel az én párom.

Hogy csodás kezed én megfoghatom,

S talán majd ajkad is megcsókolhatom.

 

Ahogyan teltek múltak az idők,

Én egyrejobban vártam őt.

Szerelmes szívem réges-rég lángra lobbanva,

Nem gondolt másra, csak egy gyönyörű lányra.

 

Hosszú álmatlan estéket szenvedtem át,

Szemem keserves könnyekben úszott minden éjszakán.

Borzalmas volt úgy szeretni valakit,

Hogy nem tudta akkor azt viszonozni.

 

Szerelmes szívem évek óta érted dobban,

S hogy nem lehettél nekem, fájdalmában összeroppant.

Egyetlen gyógymód lehetett csak erre,

Hogy elnyerje végre szerelmedet.

 

Karácsony előtt újrahazatértél,

S bennem a remény lángja jobban életre kélt.

Oly annyira, hogy mire újra találkoztunk,

Arra már szívümk is egymásért dobogott.

 

Eljött hát a nagy pillanat,

Mely nem volt más mint december tizenhatodika.

Szerelemtől zavartan egymás szemébe néztünk,

Csak arra gondoltunk most mi lesz velünk.

 

Féltünk ki mondani, de megtettük,

Akkor kezdődött a mi szerelmünk.

Csodás este, volt akkor fél tizenkettő,

Akkor bíztam benne, hogy a búcsú pillanata soha el nem jő.

 

Nagy zavarban megfogtuk egymás kezét,

S úgy folytattuk mi a beszélgetést.

Szemünk csillogott a boldogságtól,

Mikor tekintetünk örömet olvasott egymásról.

 

Égtem a vágytól, hogy ajkunk összeforrjon,

Miután szorosan átöleltelekm megtörtént nálad otthon.

Az a varázslatos pillanat, melyre évek óta vágytam,

Oly feledhetetlen nekem, hogy tőle a fellegekben jártam.

 

Aztán csókolni akartam ajkaid szűntelen,

Mert nem akartam, hogy e mesés álomnak vége legyen.

Miután újra egymás szemébe néztünk elpirulva,

Újra megöleltelek, s megnyugodtam.

 

Meg nyugodott szerelmes szívem végre,

Mert már nem hiába lüktetett érted.

Hogy  magamhoz szorítottam éreztem szíve dobbanását,

Azóta van hogy nem is kell nekem más lány.

 

Mert éreztem szíve dallamot csak értam zeng,

Oly jó érzés volt rá gondolni, mennyire szeretem.

Szeretem őt az örökkévalóságig,

Amíg az én szívem csak ő reá vágyik.

 

Napok múlva eljött aminek jönnie kellett,

A búcsú pillanata, mikor el kellett menned.

Mátészalkán az állomáson láttalak utoljára,

Mikor ültél az induló vonaton, engem pedig ölt a búbánat.

 

Mikor elmentél nem fogtam fel mennyire fog fájni,

Hogy én téged két hónapig nem foglak látni.

Könnyekekkel átitatott párnámra hajtottam a fejem minden este,

Így telt el minden éjszakám te nélküled.

 

Azóta éljük egy szerelmes párként életünk,

Hogy egymástól távol, mennyire fáj nekünk.

Ha itt lennél most velem szorosan magamhoz szorítanálak,

Füledhez hajolnék, s oda súgnám azt:

 

Szeretlek Édesem, ne hagyj el soha,

Szívem örökké tiéd ezentúl senkinek nem adnám már oda.

Veled lennék egy örökkévalóságon át,

Mert szívem dobbanása elérte tiédneknek ritmusát.

(folytatás)